Januárban 8314 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, közel 3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – közölte a Carinfo.hu, a DataHouse adatai alapján.
Az S&P Global Mobility közzétette 2023-as autóipari előrejelzését, amelyben a szakértők elsődlegesen az ellátási láncokkal kapcsolatos kihívásokra, számos piacon pedig a romló gazdasági kilátásokra hívják fel a figyelmet. A kockázatok ellenére úgy gondolják, jövőre elkezdődhet a globális járműpiac fellendülése, a gyártás felpörgetése, a koronavírus-járvány előtti szintek elérésére viszont még hosszú éveket kell várnunk.
Németország úgy tervezi, megszavazza azt az európai uniós csomagot, amely 2035-től gyakorlatilag betiltaná a belsőégésű motorral szerelt új autók értékesítését Európában – közölte Steffi Lemke a Reuters beszámolója szerint.
Áprilisban 9090 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, közel 14 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – közölte a Carinfo.hu, a DataHouse adatai alapján.
A globális chiphiány teljesen kifordította magából az autóipart néhány hónap leforgása alatt. A jelenség több évtizedes, örökérvényűnek hitt alapigazságokat döntött meg és olyan változásokat eredményezett az értékesítésben és a gyártás minden szintjén, amire senki nem volt felkészülve. A félvezetők hiánya jövőre még egészen biztosan velünk marad, de ha az optimista várakozások válnak valóra, akkor 2022 második fele már enyhülést hozhat az iparágban.
Az európai új autó üzembe helyezés tovább lassult decemberben, ezzel már harmadik hónapja tart a csökkenés, derült ki az iparági adatokból kedden, mivel a koronavírus második hulláma miatti korlátozások a kontinens legnagyobb piacian is negatív hatást fejtettek ki.
Igazi meglepetést hozott a szeptember a magyar autópiacon, a koronavírus-járvány második hulláma ellenére megszakadt a hét hónapja tartó rossz széria és ismét nőttek az új autó értékesítések hazánkban. Szeptemberben 11 449 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, közel 19 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – derült ki a DataHouse adataiból.
Negyedével kevesebb új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon az idén az első fél évben az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerdán az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.
Az amerikai autópiac végre kezd életjeleket mutatni a hatalmas márciusi visszaesés után annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány gyors ütemben terjed az országban és számos helyen szigorú intézkedéseket hoztak a megfékezése érdekében – jelentette ki a J. D. Power elemzője a Reuters beszámolója szerint.
Szinte teljesen leállt a koronavírus-járvány miatt az új és a használt autók kereskedelme Magyarországon. A javítóipar azonban továbbra is dolgozik és stratégiai feladatot lát el – mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete.
Januárban 10 113 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 4,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábba - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Carinfo.hu a DataHouse adatai alapján.
Bár a múlt évet újabb jelentős növekedéssel zárta a magyar újautó-piac, az idei évben megtorpanásra lehet számítani. A lízing továbbra is kulcsszerepet kap a piacon, de a finanszírozásban is lassabb lehet a bővülés.
Novemberben 14 215 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 25 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ez egyben azt is jelentette, hogy az év első tizenegy hónapjában 141 769 új gépkocsit adtak el, ami 11,7 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Carinfo.hu a DataHouse adatai alapján.
Októberben 12 451 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ez egyben azt is jelentette, hogy az év első tíz hónapjában 127 556 új gépkocsit adtak el, ami 10,4 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Carinfo.hu a DataHouse adatai alapján.
A kínai vezetés erőfeszítései ellenére megállíthatatlanul zsugorodik a világ legnagyobb autópiaca, múlt hónapban 1,81 millió személyautót értékesítettek az ázsiai országban, amely 6,6 százalékkal volt kevesebb, mint 2018 azonos időszakában.
Szeptemberben hatalmas mértékben növekedett a forgalomba helyezett új autók száma Németországban. A kétszámjegyű bővülés hátterében döntően bázishatás állt, 2018 szeptembere ugyanis nagyon gyenge hónap volt sok autógyártó számára, mivel az új mérési eljárásra, a WLTP-re történő átállás komoly nehézségeket okozott a számukra.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?